Miért jó Tarisznyás önkéntesnek lenni?

Életreszóló élmények – Orsi

Orsi jelenleg a programfejlesztés munkacsoport tagja. 2017-ben csatlakozott, és Magyarbánhegyesre látogatott el. Amikor nem a gyerekekkel foglalkozik, a Bárczin tanul gyógypedagógiát, táncol, zenél vagy olvas. Most pedig összefoglalja nekünk, hogy mit kapott a Tarisznya Táboroktól.            

                   

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                     

Hogy mit kaptam a Tarisznyától? Rövid lenne rá a délután, hogy összefoglaljam, de azért megpróbálom a legszebb élményeimet mintegy csokorba gyűjteni.

Kezdem a legelején, azzal, hogy miért és hogyan kerültem a Tarisznyához. Februárban kezdtem azon gondolkodni, hogy gyógypedagógus hallgató lévén szeretnék a nyáron gyerekekkel dolgozni. Hosszas keresgélés után csalódottan állapítottam meg, hogy a legtöbb helyen már véget ért a jelentkezés, vagy az időponttal van baj, röviden: a kutatómunkám eredménytelen volt. Csalódottan léptem be a Facebook oldalamra, ahol az egyetemi évfolyamos csoportunkban egy felhívás fogadott a Tarisznya Táborokról, akik önkénteseket kerestek a nyári táborokba. Rögtön az a gondolatom támadt, hogy ez nem lehet véletlen és valaki fentről intézte így, ezért egyből fel is jegyeztem a tájékoztató időpontját a naptáramba.

És innentől kezdve már nem volt mese, belecsöppentem egy szervezet életébe. Szép lassan egyre több önkéntessel ismerkedtem meg, akik rengeteg dologban különböztek, de a legfontosabban megegyeztek: mind lelkesen tűzték ki célul, hogy tesznek valamit más emberekért. Csak egy kis láncszem voltam a gépezetben, mégis rengeteget tanultam már ebben a szakaszban, akár az informatikai, a szervezéssel kapcsolatos vagy a kommunikációs képességekre gondolok.

Aztán végre elérkezett a várva várt tábor és utazhattunk. Már első nap éreztük, nagyon jó kis csapat gyűlt össze az önkéntesekből, és úgy tudtunk összedolgozni egész héten, mintha már régóta ismernénk egymást. A maradék kis félelmem pedig akkor oszlott el, amikor reggel megláttuk az udvaron gyülekező gyerekeket: a hangoskodó, szaladgáló kisfiúkat, a zenét hallgató nagyobbakat és a csoportokban beszélgető lányokat. Mind kedvesen üdvözöltek minket, és hallgattak ránk. Apró zökkenőkkel zajlott a nap, a gyerekek nyitottak, barátságosak és közvetlenek voltak, ami olyan légkört teremtett, ahol öröm volt tevékenykedni.

 Nagy élmény volt látni, hogy a projektfeladattól eleinte ódzkodó csapatunk a hét végére gyönyörű városmakettet épített, amiben mindenki keze munkája benne volt. Megtapasztalhattam, hogy a mindig nyüzsgő, futkározó alsó tagozatosok háromnegyed órán keresztül békésen és fegyelmezetten beszélgetnek háziállataikról, majd rajzolják le őket. Az utolsó napi strandolás alkalmával annak az őszinte gyermeki boldogságnak lehettem szemtanúja, amit egy medence és egy pálcikás jégkrém szerezni tud. Kár, hogy ez az évekkel halványul!– gondoltam, miközben a hideg vízben állva próbáltam megakadályozni, hogy felborítsanak, lefröcsköljenek vagy rám ugorjanak. A legszebb pillanat talán az volt, amikor közöltük a jó hírt azokkal a nagyokkal, akik részt vehetnek a dunabogdányi ottalvós táborban. Azokat a csillogó, boldog szemeket talán sosem felejtem el. Az esti sütögetés a szülőkkel szintén nagyon jól telt, bár a búcsúzkodás néhány gyereknél eltörte azt a bizonyos mécsest. Az ölelgetések közben szépen megígértük, hogy mindenképpen jövünk még, és ezt tényleg komolyan is gondoltuk.

A legfontosabb, amit megtanultam, hogy néha ki kell lépni a komfortzónánkból ahhoz, hogy valami fantasztikus élményben legyen részünk.

One thought on “Életreszóló élmények – Orsi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.