Miért jó Tarisznyás önkéntesnek lenni?

A bizalom és a gyerekek – Kriszti

Kriszti jelenleg a kutatás és fejlesztés munkacsoport tagja. 2017-ben csatlakozott, és Lácacsékére látogatott el. Amikor nem a Tarisznya Táboros gyerekekkel foglalkozik, az ELTÉ-n tanul magyar-történelem tanárnak, papírhajót hajtogat, fényképez vagy olvas. Most pedig összefoglalja nekünk, hogy mit kapott a Tarisznya Táboroktól.      

                                                                                                                                                                                                   

2017 nyarán csatlakoztam, a lácacsékei táborba az indulás előtti pillanatban csöppentem bele. Nem igazán szoktam spontán dolgokat csinálni, ezért elég nehéz volt elmenni egy idegen helyre ismeretlen emberekkel, és valami teljesen új dologban részt venni. Ezért úgy érzem, hogy a bizalomról tanultam a legtöbbet, kénytelen voltam bízni az önkéntestársaimban és abban, hogy minden rendben lesz.  Mindenki nagyon közvetlen volt, ezért magamhoz képest elég gyorsan bevonódtam és feloldódtam. Az volt a jó a váratlan helyzetekben, hogy kénytelen voltam sodródni, alkalmazkodni és igyekezni, hogy a táborozóink minél jobban érezzék magukat. Szerencsére nem volt időm aggódni, és az is megkönnyítette a dolgot, hogy esténként alaposan átbeszéltük a nap eseményeit.

A második lecke a bizalomról a táborozó gyerekekhez kapcsolódik. Ez volt az első tábor ebben a faluban, így még kevésbé tudtuk, hogy mire számítsunk. Az első napok döcögősen mentek, de aztán a gyerekek egyre jobban megbarátkoztak velünk, és a végén már alig akartak elengedni. Ez nekem azért különleges élmény, mert az egyetemen ugyan sokat tanulok a gyerekekről, de most volt az első olyan alkalom, mikor részese voltam egy valóságos helyzetnek, ahol tényleg sok gyerekre kellett egyszerre figyelni. Megtapasztalhattam, hogyan viselkedek, illetve a gyerekekből milyen reakciót vált ki a viselkedésem. Majd a hét során egymást egyre jobban megismerve kölcsönösen hatunk egymásra.  És igazán klassz volt, hogy végig biztos voltam benne, hogy amikor elbizonytalanodok, a többiek  segíteni fognak – vagy a gyerekek lendítenek tovább. Úgyhogy az első élményeimtől csak még lelkesebb lettem, tudok magamba bízni, és elhiszem, hogy egyszer igazán jól fogok  bánni a gyerekekkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.