Miért jó Tarisznyás önkéntesnek lenni?

Jövőre, veled, ugyanitt! – Zsuzsi

Zsuzsi jelenleg az arculat és kommunikációs munkacsoport tagja. 2017-ben csatlakozott, és Magyarbánhegyesre látogatott el. Amikor nem a Tarisznya Táborokban foglalkozik a gyerekekkel, gazdaságinformatikusként dolgozik, kirándul vagy utazik, fest és rajzol. Most pedig elmeséli, hogyan is került hozzánk.

Egyszer még télen a közösségi médiát bújva az egyik barátomnál felfedeztem „kékpólós” képeket. Olyan vidám, energiával teli képek voltak… egyszerűen megragadott. Utánajártam hát a dolognak, mi is pontosan ez. Mit csinálnak? A válasz a Tarisznya Táborok voltak, és hosszú-hosszú mesék az élményekről. Ezek után ne akartam volna csatlakozni?

Mindig is szerettem a közösségszervező és önkéntes munkákat. Évek óta táboroztatok gyermekeket nyaranként, és már pont gondolkodtam, hogy a jól megszokott táborokon kívül merre is tekinthetnék, milyen új dologba vághatom a fejszém. Remek lehetőséget kínált a Tarisznya Tábor! Elmentem az önkéntestoborzásra még kora tavasszal, ahol csupa mosolygós és lelkes önkéntessel találkoztam és elhatároztam, hogy igen (!), szeretnék én is része lenne ennek az élménynek.

Nagyon vártam, hogy elérkezzen a tábor időpontja. Hiába volt mögöttem sok-sok tábor, mégis izgultam, hiszen ez teljesen más stílusú volt. Megérkeztünk és belevetettük magunkat a tábori életbe. Fantasztikus volt, ahogy csillogó arcú gyermekek jelentek meg a tábor kapujában és várták, hogy csuda jókat játsszunk együtt! A játékok itt a megszokott játékokon kívül mást is jelentettek. Tudományos játékokat, amelyekkel betekintést nyerhettek a gyerekek a pénzügy, kémia, fizika, közgazdaság világába.

Nemcsak felnőttek voltunk a gyerekeknek, akik tanítanak, hanem a barátaik és nagytesóik lettünk, akikre számíthatnak, akiktől tanácsot kérhetnek. Akiket minden reggel a kapuban szoros öleléssel és nagy mosollyal várnak, és akiktől az utolsó nap könnyes szemmel köszönnek el. De nem csak ők köszöntek el könnyes szemmel… Mindenkinek nehéz volt otthagyni a tábort, vagyis nem is inkább a tábort, hanem a gyerekeket, akik tényleg a szívünkhöz nőttek. Rengeteg kisujjeskü született, hogy jövőre ugyanitt találkozunk.
Én pedig alig várom a „jövőre ugyanitt”-et!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.