Hírek

Interjúztatásból ötös – Beszámoló a litkei őszi látogatásról – Bea írása

A második falu, ahova ellátogatunk az őszies időben, Litke volt. Hasonló programtervekkel indultunk neki a látogatásnak, mint Lácacsékénél, csak biztosak voltunk benne, hogy most nagyon sok gyerekkel lesz dolgunk. Így is lett, sok eleven és fáradhatatlan gyerek várt ránk szombat reggel az iskolában.

Néhány bemelegítő játék után csapatokra oszlottunk, és nekiindultunk a falunak, hogy minden csoport egy adag telefonnal felvett videóval térjen vissza, amiben a falu egyik problémájára keresnek megoldást, és kikérik más falubeliek véleményét is a tervükről. Az én csapatom remekül dolgozott. Nagyon ügyesen interjúztatták egymást és a felnőtteket egyaránt, érthetően összefoglalták a problémát és a megoldásokat, de ami a legfontosabb: egy pillanatig se visszakoztak a feladattól. Ez volt a legmegnyerőbb a számomra. A feladat adott volt, ők pedig kitalálták, hogy hogyan oldják meg és megcsinálták. A témánk az volt, hogy nincs elég szórakozási lehetőség a faluban, és egy diszkóra szerintük sokaknak igénye lenne. De a többit inkább lessétek meg a videóban. 😉

Miután visszatértünk a videókészítésből, megebédeltünk, majd elindult a vetítés. Itt, akárcsak múltkor, az Agymanók című animációs filmet néztük meg a gyerekekkel, hogy másnap közösen megbeszélhessük, miről is szólt. A film egyharmadánál azonban elkezdtek egyre sűrűbben kijárni a mosdóba a gyerekek. A film végére többen meg is léptek, és inkább a tornateremben ütötték el az időt focival és kidobózással. Ebből számunkra hatalmas tanulság az, hogy ha mi nem tudjuk lekötni a gyerekeket két hosszú órán át, akkor azt egy rajzfilm se teszi meg helyettünk, így legközelebb biztosan valami sokkal izgalmasabbal fogunk készülni.

Mivel sokan nem is nézték végig a filmet, másnap nehéz volt összeszedni azt a maréknyi gyereket, akikkel elkezdhettünk drámajátékozni az Agymanókban látottak alapján. És az igazat megvallva, ők sem lelkesedtek egyáltalán, amikor meghallották, hogy itt most valami színjátszásfélét szeretnénk. Na jó: az, hogy nem lelkesedtek, talán túlzás, ugyanis inkább elkéredzkedtek kidobosozni a többiekhez. Nem is erőltetve tovább a dolgot, kimaradt ez a program, és helyette más tapasztalatgyűjtő játékkal sikerült lekötnünk a gyerekeket. A legsikeresebbnek a fényképezős játék bizonyult, amiről már a Magyarbánhegyesi beszámolóban is olvashattatok.

Ugyan nem teljesen a tervek szerint alakult a hétvége, de így is rengeteg örömmel és tapasztalattal gazdagodtunk. Vasárnap délutánra már csak a búcsúzkodás maradt, de nem búsultunk hiszen tudtuk, hogy nem sokára megint jövünk, nem kell nyárig várni.

Érdemes lesz követni a posztokat, mert hamarosan a többi videó is felkerül a Youtube-csatornánkra.

Kellemes napot kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.