Miért jó Tarisznyás önkéntesnek lenni?

Megtaláltuk a közös hangot – Marga

Marga jelenleg a helyszíni logisztika munkacsoport tagja. 2017-ben csatlakozott, amikor Dunabogdányba látogatott el. Amikor nem a Tarisznya Táboros gyerekekkel foglalkozik, akkor a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanul. Szabadidejében nagyon szeret főzni és idegenvezetőnek állni.     

                                                                                                                                                                                                                                                                                                      Azért jelentkeztem a Tarisznya Táborok önkéntes csapatába, mert mindig is szerettem volna gyerekekkel foglalkozni. Azokban a gyermektáborokban, amelyekben eddig részt vettem, nem volt lehetőségem arra, hogy a szervezői munkába is becsatlakozzak: mélyebb ismereteim a táboroztatásról (előkészületek, tervezés, szervezés) nem voltak. 2017 tavaszán kiderült, hogy a “tarisznyás” jelentkezésemet elfogadták, és részt vehetek az egyik nyári táborban.

A tábor előtt megismerkedhettem a szervezés hangulatával, a többi önkéntessel. A közös hangot hamar megtaláltuk egymással: már a legelső találkozás után úgy éreztem magam, mint ha évek óta ismernénk egymást. Gyakran biztattak azzal is, hogy ha a táborok szervezésével kapcsolatban bármilyen ötletem van, akkor vázoljam az elképzeléseimet – ilyen volt például, amikor egy-egy programra tettem javaslatot.

Abból az érzésből, hogy egy közös célért dolgozhattunk együtt olyan fiatalokkal, akikről pontosan tudom, hogy a táborok ügyével saját szabadidejük terhére foglalkoznak egész évben, sok erőt merítettem. Előzetesen csak sejthettem, hogy mi sülhet ki a munkánkból, de arról, hogy ami a célok megvalósítását illeti, közös hullámhosszon vagyunk, a találkozókon hamar meggyőződtem. A táborba már annak a felelősségérzetnek a birtokában mehettem, amellyel a “tarisznyás” csoport felruházott.

A gyerekekkel az „ottalvós” táborban találkoztam először. A tábor legelső napjától (várakozás az első csoportra, uzsonna készítése az újonnan érkezőknek) a kirándulásokon át a búcsúzás pillanatáig élénken élnek bennem azok a képek, amelyek az együtt megélt eseményeknek adtak, adhattak jelentést. A táborban eltöltött napok emlékeztettek arra, hogy mi, felnőttek néha túlságosan komolyan vesszük az élet nagy dolgait, holott amikor nehézségekbe, akadályokba ütközünk, tulajdonképpen semmi más hókuszpókuszra nem lenne szükség, pusztán gyermeki énünket, lényünkből fakadó kíváncsiságunkat kellene tudatunk/belső énünk mélyéről elővarázsolni. Mert a világra nyitott attitűd, amely voltaképpen mindannyiunkban benne él – hiszen mindnyájan voltunk gyerekek -, nemcsak hogy elősegíti, hogy felnőtt szerepeinkben nap mint nap helytálljunk, hanem kohéziós erejű is. Ahol és amennyiben a közeg nem gátolja meg, hogy saját szerepeinket megéljük, az a közeg képes arra is, hogy – lebontva a gyakran mesterséges társadalmi hierarchiát – a tanár-tanítvány viszony automatizmusai helyett win-win elvet követve, egymást erősítő kölcsönhatásban működjön. Köszönöm, hogy átélhettem veletek ezt az érzést, Tarisznya Tábor-lakók!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.