Miért jó Tarisznyás önkéntesnek lenni?

Egy csapat egyetemistából igazi szervezet – Attila

Attila jelenleg a Kommunikáció és Arculat munkacsoport tagja. 2016-ban csatlakozott a csapatunkhoz, azóta pedig négy táborban vett részt (Litke 2016, Agárd 2016, Litke 2017, Dunabogdány 2017). Amikor nem a Tarisznya Táboros gyerekekkel foglalkozik, a BME-n tanul informatikai mérnöknek, zongorázik, sportol vagy pedig a napon sütteti a hasát. Most pedig elmeséli nekünk, milyen élményt tapasztalt meg első Tarisznya Tábora során.

Egy barátom egyik nap megkérdezte, hogy lenne-e kedvem nyáron gyerekekkel foglalkozni önkéntes alapon. Kérdeztem, hogy ez mit is jelent pontosan, de amit akkor mondott, az számomra csak a dolog “fizikai” részéről szólt. De gondoltam jó móka lesz megismerkedni pár új emberrel, arról nem is beszélve, hogy egy általam eddig idegen szituációban is kipróbálhatom majd magam. Nem ismertem a csapatból rajta kívül senkit, annyit tudtam csak, hogy pár lány Amerikában szerzett pénzt, és azt arra költik el, hogy gyerekeknek jó/jobb legyen.

Azonban hamar világossá vált, hogy ez nem csak egy olyan két nap alatt összedobott nyári tábor, hanem már régebb óta tart a szervezés, a programok kitalálása, azok összecsiszolása, egy keretbe való ültetése, a helyszínekkel való egyeztetés, és még rengeteg a teendő! A barátommal együtt mi is megcsináltuk a magunk projektjét, eszközöket szereztünk be hozzá, teljes szabadságunk volt és lelkes “munkatársaink”. Rögvest meg is tetszett ez a társaság, ez a légkör. Később kicsit nagyobb csapatban is folyt a szervezés-tervezés, szép lassan megismertem mindenkit. Lenyűgöző volt azt látni, hogy ennyi ember ilyen sok területről közösen össze tudott hozni egy projektekkel, foglalkozásokkal teli tábort.

Mikor odaértünk az első helyszínre, némi izgalom és kíváncsiság jellemzett. A hét során azonban, ahogy megismerkedtünk a gyerekekkel, kültéren és beltéren egyaránt szuperül lebonyolított programok, a gyerekek és önkéntesek mindenki irányába áramló szeretete várt. Olyan nyugalom járt át, amit nagyon kevésszer tapasztaltam meg eddigi életem során (egész pontosan egyszer :D). Azóta sajnos ilyen szinten egyik tábort sem tudtam megélni, viszont erőt meríteni ezekből a tapasztalatokból és tovább tökéletesíteni a módszereimet – és ezzel együtt magamat – igen.

Az, hogy megismerkedtem ezekkel a gyerekekkel, a szüleikkel, illetve azokkal a körülményekkel, amikben élnek, segített a világlátásom fejlesztésében, jobbá tételében. Teljesen más gyerekekre számítottam lejövetelemkor. Nem azt az életvidám, energiától kicsattanó gyereksereget képzeltem lelki szemeim elé, akikkel végül együtt tölthettem az időmet.

A jó érzések és emlékek megmaradtak, az alapítvány élete azonban nem állhatott meg ennyinél. Szép lassan a kezdeti egy tucat szervezőről ötven fő körülire duzzadt a stáb. Ezzel együtt a szervezetnek is át kellett alakulnia, nem lehetett tovább fenntartani azt a demokráciát, ami volt. Így létrejöttek felelősök, csoportirányítók, jobban elkülönített részekre oszlott a társaság, lett egy „fő döntéshozatali szerv”, szóval elég jól sikerült. Szervezeti felépítés szempontjából úgy érzem, mintha egy komoly vállalat tagja lennék. Ez azonban szerintem nem vált a munka rovására, az megmaradt olyan izgalmasnak, élvezhetőnek, mint a kezdetekben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.