2018-as Táborok

Helló Sajókaza!

Idén új faluval, Sajókazával bővültek a táboraink. Ez egy igazán különleges hely, több különféle szervezet is jelen van, például az Üdvhadsereg, még film is készült a faluról 2015-ben Mérges Buddha címmel. Mégis, úgy tűnik, a mi tevékenységünkre is nagy szükség van.

A napközis táborunknak a Dr. Ámbedkar Iskola adott helyet. Az újdonság varázsa mellett ez az egy hét több dologban is eltért a többi táborunktól.
Egyrészt azért, mert velünk párhuzamosan a faluban élő alsó tagozatos gyerekeknek francia cserkészek tartottak tábort.  A nyelvi nehézségek és a megszokottnál jóval több gyerek jelenléte izgalmas helyzeteket eredményezett. A másik nagy különbség a helyszínből fakadt, ugyanis az Ámbedkar szellemiségéhez hozzátartozik a buddhizmus, az épületben rengeteg erre utaló szobor, jelkép és szimbólum található. Önkénteseink egy kisebb szentélyben, matracokon aludtak.

Nagyon készültünk az új táborra, ezért a három előző nyár tábori programjai közül összeválogattuk azokat, amik korábban a gyerekeknek is a legjobban tetszettek, és a legeredményesebbek is voltak. Kerettörténetnek a 2016-os időutazást választottuk.

Általában a napokat közös reggeli tornával kezdjük, és a komolyabb tanulmányi feladatok között különböző mozgásos játékokat szoktunk játszani. Sajnos a sajókazai gyerekeknek elsőre nem igazán tetszett a forgatókönyvünk. A tornák úgy zajlottak, hogy leültek az épület árnyékában lévő padra és figyelték, ahogy mi az éppen a napi kerettörténethez való jelmezekben, szemceruza bajusszal az arcunkon tornázunk. Nagyon jól szórakoztak rajtunk, viszont beállni általában nem akartak. A különféle kör- és csapatjátékainkat is leszavazták, közölték velünk, hogy ez „dedós”. Persze ez nem is meglepő, mert a többi helyen vegyesebb korosztállyal szoktunk foglalkozni. Ez alkalommal
a kicsiket teljesen lefoglalta másik tábor, így nálunk szinte csak 13-15 éves gyerekek voltak.  A gondosan kiválogatott foglalkozásokat is nagyjából fél óra után megunták.

A projekt egy társasjáték készítése lett volna, sajnos be kell vallanom, hogy csak egyetlen csapat készült el a héten. Ezt egy nagy, 13-14  éves fiúkból álló csapat készítette, akiknek nagyon tetszett az egyik francia lány. Ezért a játék célja az lett, hogy a játékosok elvigyék randizni, persze szigorúan csak a játéktáblán. Göröngyös volt az út, különböző szerencse- és balszerencsekártyákon és rózsaszínre festett mezőkön keresztül. A hétvégén elmeséltük Zoénak, hogy min dolgoztak a srácok, aki ezt nagyon hízelgőnek találta.

Szóval az első két nap keserű tapasztalata az volt, hogy nem igazán úgy működnek a dolgok, ahogy azt mi terveztük és vártuk. Nyilvánvalóan nem reális elvárás, hogy az első napon szuperül megbízzanak és együttműködjenek egy csapat idegennel, pláne, hogy már sok hozzánk hasonlóval volt dolguk, akik csak egyszer jöttek. Megpróbáltuk kitalálni, mit kellene másképp csinálnunk. Első lépésként elkezdtük lerövidíteni a foglalkozásokat, a szokásos negyvenöt-hatvan perc helyett fél óra lett a kitűzött cél. Az áttörést szerdán sikerült elérnünk, amikor „szemétszobrászat” volt. A kérdés az volt, hogy vajon Michelangelo vagy Botticelli érdemli meg jobban, hogy a polihisztor da Vincival tanulhasson együtt. Ennek keretében két csoportra osztottuk a gyerekeket; az volt a feladat, hogy szemeteket (joghurtospohár, pet palack, vécépapírguriga stb.) alakítsanak át, majd feldíszítsenek vele egy fát, természetesen a fára vigyázva, nem rongálva. Ez volt az első dolog, ami igazán sikert aratott, a két csapat leült egy-egy nagyobb fa árnyékába és zavartalanul festegetett, majd szépen feldíszítették a fát. A jó hangulat megőrzése miatt nem is hirdettünk nyertest, hanem megdicsértük mind a két csapatot a szép munkájukért. A másik jól működő foglalkozás az autóépítés volt, a 3 csapat remek lufimeghajtásos tejesdobozautókat készített. A kész autók versenyében a csapatok nagyon lelkesen bíztatták a sajátjukat.

Végül a projektekről is lemondtunk, és helyette nagyobb teret adtunk a gyerekeknek, így volt alkalmunk velük összeismerkedni. Énekeltek és zenéltek nekünk, meséltek a faluról, a Sólyom telepről, magukról és a terveikről is. A fiúk pedig nagyon örültek, hogy focizhatnak, abba is beszálltunk, a lányok beszélgetés közben befonták a hajunkat.

A tanulság az volt számunkra, hogy ez a csapat gyerek nagyon szívesen kézműveskedik és alkot nyugodt körülmények között. Ezért a jövőben igyekszünk még jobban ezekre helyezni a hangsúlyt, nem lemondva a tanulmányi céljainkról sem.  Azt viszont igazi sikerként könyvelhetjük el, hogy a tábor második felére elértük, hogy megértsék, hogyan is működik egy tábor: már nem sétáltak ki és be egyfolytában foglalkozás közben, és reggel is időben (vagy legalábbis kevesebbet késve érkeztek).

Szeretnénk megköszönni mindent Gábornak, az Ambédkár alkalmazottjának, aki a hét alatt végig velünk volt és rengeteget segített. Nagyon jól ismeri a gyerekeket és a települést, és igazán a szívén viseli minden gyerek sorsát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.