Hírek

Litke és a zenedoboz

November utolsó hétvégéjén Litkére látogatott a Tarisznya Táborok. Az öt lelkes önkéntes már pénteken útnak indult, hogy – miután este tesztelték az összes, a gyerekeknek elhozott társasjátékot –másnap kipihenten tarthassák meg a foglalkozásokat.

Szombat délelőtt tíz órakor találkoztunk az iskola udvarán, és miután megérkeztek a kulcsok, egyből birtokba is vettük a tornatermet. Kicsit kifáradtunk a kidobózásban, úgyhogy kézműves programokkal folytattuk a napot. Különféle technikákkal karácsonyfadíszeket készítettünk, mécsestartót dekupázsoltunk és zoknifigurákat is varrtunk. Mindenki azt a programot választhatta, amihez épp kedve szottyant. Sok gyerek itt tanulta meg, hogy hogyan kell gombot felvarrni, de a ragasztópisztoly használata is nagy érdeklődést keltett.

Az ebédszünet után visszatérve folytattuk a kézműveskedést, így lehetőségük volt a srácoknak befejezni a délelőtt félbehagyott munkákat vagy új technikákat kipróbálni. Aki már nem szeretett volna tovább karácsonyi ajándékokat gyártani, a tornateremben gyakorolhatta a kosárra dobást és a passzolást. A délután hamar elrepült, így indulnunk kellett, hogy vacsorát főzzünk, és közben megbeszéljük a napközben történteket.

Vasárnap délelőtt ismét egy ébresztő kidobósozással kezdtünk, ahol a csapatmunkára helyeztük a hangsúlyt. A gyerekek kérésére befejeztük a zoknibábok varrását, igaz, egyes alapanyagaink egy idő után elfogytak, de a gyerkőcök kreativitásának köszönhetően így is ötletes figurák születtek. A logikus gondolkodást fejlesztő társasjátékok szintén nagy sikert arattak, alig kezdtünk el játszani, máris többen is csatlakozni akartak hozzánk, így a győztes kihirdetésénél már alig fértünk el az asztal körül. A kipróbált társasjátéknak külön előnye, hogy a gyerekek otthon is játszhatják pár papírlap, ceruzák és dobókocka segítségével.

A hétvége során szintén nagy lelkesedést váltott ki a kosárlabdázás. A gyerekek büszkén mutatták a trükköket és passzolták nekünk a labdát. A kimerítő játék közben megtanulták a játékszabályokat, gyakoroltuk a dobásokat, cselezéseket és nagyon jó volt látni, ahogy ilyen rövid idő alatt egyre ügyesebbek lettek. Igazi csapatként együtt örültünk mindenki sikeres kosárra dobásának, a meccs után pedig igazán jól esett a felszeletelt gyümölcs és keksz uzsonnára.

Természetesen az egész hétvége elmaradhatatlan tartozéka volt a „zenedoboz”, amiből a táborozók kedvenc zeneszámai szóltak, ezzel a jó hangulatot első perctől kezdve megteremtették. Bandi, a helyi kapcsolattartónk végig ott volt a foglalkozások alatt és mindenben segített, ahogy szokott, így az előkészületek és az utómunkák is gördülékenyebben mentek a látogatásnak helyet adó iskolaépületben. Egy szép és élményekben gazdag hétvégét tölthettünk Litkén a gyerekekkel, így kiléphettünk kicsit a rohanós hétköznapokból, és ideig-óráig elfeledhettük az akkor még csak előttünk tornyosuló vizsgaidőszakot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.