Hírek

Litke tavasszal – Réka beszámolója

14-16 gyerkőc, márkás cipellők és üvöltő hangfalak, lukas oldalú házak,
kitörő lelkesedés egy-egy játékkal kapcsolatban, elmélyedés a színezőkben,
életveszélyessé nyilvánított kultúrház, hirtelen ölelkezés és verekedés,
biciklik és cigi, fülbelövés és tülekedés a csocsóasztalnál, szelfik és TikTok

Réka vagyok, első alkalommal látogattam Litkére öt önkéntestársammal együtt. Ez a beszámoló arról szól, én hogy éltem meg ezt a rövidke hétvégét, bennem hogy csapódott le a falu atmoszférája és az ottani gyerekek megtapasztalása így először.

Az előzetesen leellenőrzött időjárásjelentés nem festett túl biztató képet a hétvégéről, szombatra ugyanis extra hideget és folyamatosan szemerkélő esőt mondott. Ennek ellenére az odaút jó hangulatban, beszélgetéssel és játékokkal telt, a hat önkéntes – Attila, Bea, Bálint, Orsi, Marci és jómagam – egyenletesen eloszolva ült a kellékekkel és étellel megpakolt méretes kisbuszban. Sötétedett már, mikor (jó pár „ott vagyunk már?” kérdés után) beértünk a településre, és a pár percre megálló autó ablakában meg is jelent egy kíváncsi gyerekarc, ami a kocsiban ülőket felismerve gyorsan felderült. Az este a szombati nap tervezgetésével, vacsorafőzéssel, fonalfelvevéssel („kivel mi van”), tartalmas beszélgetéssel telt. Egy kis szünet után (a hétvége során reggel-este kettesével jártunk át a kultúrházba fát rakni a kandallóba, hogy ne fázzunk majd a gyerekekkel) a lazulásra vágyók az asztal körül maradtak játszani.

Szombat. Kényelmes reggeli, friss idő, a kultúrház előtt Bandi és a gyülekező gyerekek. Pacsik, bemutatkozás, nindzsa az udvaron, majd labdadobálós névismétlős játék a jól befűtött első szobában (ahol sosem volt elhanyagolható tényező a csocsóasztal vonzása). A mandalafestés mint fő programpont számomra meglepő módon nagyon jól működött, és közben remek lehetőség nyílt a beszélgetésekre kisebb körökben. A kisebbek, miközben elmélyülten színeztek, egészen nyitottan beszéltek magukról és érdeklődési területeikről, céljaikról a mellettük szorgoskodó önkénteseknek. A nagyobbak hasonlóképp megnyíltak, páran közülük Bálint kamerája előtt, interjúformában. Kiderültek kedvenc színek, hogy ki melyik tantárgyat szereti, hogy kinek mije tört már el, hogy a menő nagyobbak milyen édességre költik a fizetésüket, hogy hová mennek majd osztálykirándulásra és még sok más, ahogy a témák váltakoztak, az emberek cserélődtek és a művek egyre színesebben pompáztak. Nehéz volt megálljt parancsolni a kreatív kézműveskedésnek, de eljött az ebéd ideje is. Onnan újult erővel tértünk vissza, így vetettük bele magunkat a játékkavalkádba. Közülük az ipiapacsnak és a vidrás játéknak volt kiemelkedő sikere, de a nap kisütött, úgyhogy az udvarra kitelepedve még sok másba (gyilkosos, boci-karám, karmesteres…) is belekezdtünk. Közben olyan izgalmak történtek, mint egy ajtónak szaladás teljes erőből, egy spontán füllyukasztás, napozás a fűben. Mivel a hivatalos táboridő végeztével a gyerekeknek még nagyon nem akaródzott menni, kicsivel tovább maradtunk (csocsóbajnokság, hajfonás, TikTok és beszélgetés a fotelekben), és azzal búcsúztunk, hogy estefelé a focipályán találkozunk még. Az önkéntescsapat hazaérve kissé kifújta magát és átbeszélte a napot. Aztán a lányok és fiúk csapata kettévált, mert Attiláék kimentek a pályára megvédeni ronáldói focistabecsületüket, mi lányok pedig a konyhaasztalnál ülve beszélgettünk és nekifogtunk a vacsora elkészítésének. Később teli hassal tértünk rá a vasárnapi programtervre, a dalátírós foglalkozáshoz kötelességtudóan végighallgattunk a gyerekek összes kedvenc számát (az igazi megpróbáltatások után beragadt a youtube a hasonló zenék lejátszására, így én személy szerint bővítettem a trash zene-ismereteimet). A napot egy össznépi Imagine-ezéssel zártuk, melynek néhány epizódját igazán felvehettük volna az utókor számára, mert szappanoperás énünket előhívva igazán lehetetlen történetek születtek az egyszerű formákból.

Vasárnap. Egy korai látogató a reggelizőasztalnál. Nasi- és eszköztartalékok megmozgatása, előre leírt dalszövegek és hangszórók kíséretében érkezés a kultúrház melletti udvarra. A kezdeti játékok közé tartozott a parti titkos karmester, ebben az egyik helyi srác segítségünkre volt böhömnagy hangszórójával. Kicsik-nagyok táncra perdültek, és egymást túlkiabálva versengtek Orsinál a különböző posztokért. Ezek után kettéoszlottunk a két helyi sláger (Teswér: Feledem; Márió: Félek) szerint és ezek apropóján beszélgettünk 1. a nagyobbakkal dalszövegek által felvetett problémákról, 2. a kisebbekkel arról, hogy nekik mi tetszik benne. Akiben tovább élt a parti titkos karmester előidézte lendület, Marci vezetésével nekiállt új koreográfiát tervezni a Félek c. dalhoz, a többiek pedig a fűben ülve elkezdték „viccesebbé” varázsolni a dalt a szöveg átírásával. A napsütésben pár vendég is megfordult az udvaron, és egy idő után spontán beszélgető- és játszókörök kezdtek kialakulni. Viszont akár észleltük, akár nem, eközben is folyt az idő, és lassan eljött a búcsúzkodás ideje. Klassz volt, hogy sikerült összeterelni a bandát egy Bea által vezetett, közös reflexióra hajazó rövid foglalkozásra, aminek keretein belül elhelyeztük magukat a „hogy tetszett a hétvége?”, a „mivel gazdagodtam?” és a „mennyire akarok hazamenni?”-skálákon. A másfél nap alatt alkotott műveket gondosan összegyűjtögettük, és már csak az össznépi fotózkodás meg a sok-sok ölelkezés maradt, mielőtt a gyerekek hazaindultak. Mi, önkéntesek még pakolásztunk, takarítottunk egy darabig, aztán lassan mi is útnak indultunk, kellemesen kifáradva, magunk közt megbeszélve, ki hogy élte meg ezt a látogatást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.