Why Volunteer?

Mit kaptam – Lilla

Lilla jelenleg a helyszíni logisztikai koordinátorunk. 2016-ban csatlakozott, és már 5 táborban vett részt (Litke 2016, Agárd 2016, Litke 2017, Lácacséke 2017, Dunabogdány 2017). Amikor nem a gyerekekkel foglalkozik, a mesterét csinálja összehasonlító irodalom- és kultúratudományból az ELTÉ-n (jelenleg pedig Kölnben), énekel és táncházba jár. Most pedig összefoglalja nekünk, hogy mit is tanult az elmúlt években. Például, hogy hogyan kell megoldani egy csőtörést…

A Tarisznya Táborokkal a célunk, hogy a hátrányos helyzetben élő gyerekeknek segítsünk országszerte azzal, hogy olyan, tanuláshoz kapcsolódó élményeket adunk nekik, amiket később is felhasználhatnak majd. És bár tudom, hogy sok gyerek kap ilyen élményeket a táboroktól, most mégsem erről szeretnék írni – az élményeiket majd ők elmesélik! Amire nem gondoltam a csapathoz való csatlakozásomkor, az az, hogy ezen a programon keresztül én is rengeteg dolgot meg fogok tanulni.

Persze azelőtt is sokszor hallottam olyat a tanáraimtól, hogy „nemcsak ti fogtok tanulni tőlem, de én is tőletek”, általában egy példát se tudtam volna erre felhozni. Ezért most azt szeretném elmesélni, mi az, ami a táborok nélkül most hiányozna: a látóköröm szélesítése. Miután húsz évet leéltem Budapesten, nagy változást jelentett látni, hogy az ország más részein milyen szokások, milyen értékrendszerek, milyen életkörülmények határozzák meg egy-egy közösség mindennapjait. És azzal, hogy három ennyire különböző település (Lácacséke, Litke, Magyarbánhegyes) életébe szép lassan beépülhetünk, a saját értékrendemet és tudásomat is próbára tehetem és jobban feltérképezhetem.

Nemcsak a táboroztatott gyerekek és családjaik, de a többi önkéntes is hasonló hatással tud lenni az ember életére. Hajlamosak vagyunk a szakterületünk alapján barátkozni – már csak azért is, mert ha a bölcsészkaron van órám, bonyolult lenne átszaladni az orvosira két óra között, hogy együtt ebédeljünk. (Tényleg az lenne?) A Tarisznyás önkéntesek viszont mind különböző tudományterületekről és szakmákból érkeznek, ami gyakran azt eredményezi, hogy egy-egy probléma megoldásánál nem (csak) a véleményünk, de a megoldási mechanizmusaink, az egész gondolkodásmódunk teljesen különbözően működik, és ez rengeteg izgalmas beszélgetést és megoldást szül rendszeresen.

Tárgyi tudást is szereztem mind a gyerekektől, mind az önkéntesektől. Ahogy az általam vezetett csapattal végigjárok egy kémiai akadályversenyt, nézem, ahogy kinyomoznak egy bűntényt, vagy adok-veszek a tábori részvénypiacon, olyan dolgokat tanulok meg, amiket én is hasznosítani tudok majd (és amikkel az iskolában nem találkoztam). Most már mondjam el végre, mi az, amit konkrétan a gyerekektől tanulok, igaz? Tessék: az idei táborok legnagyobb élménye számomra a dunabogdányi dupla csőtörés volt. Nincs semmi probléma az agyammal, nem azt élveztem, hogy órákig nem volt ivóvizünk, aztán egy napig nem tudtunk a szálláson fürdeni vagy vécét használni. Sőt, amikor az első csőtörés beütött, egyáltalán nem gondoltam, hogy maradandó jó élményként fogom ezt számon tartani, mivel hiába kerestük többen is az önkéntesek közül a főcsapot, sehogy se sikerült megtalálni. Ekkor jöttek a képbe a gyerekek, akik rohamtempóban átkutatták az udvart, megtalálták a főcsapot, és el is zárták. A víz feltakarításakor meg megmutatták, hogy lehet hatékonyan, szemeteszsákokba gyűjtve, minél előbb megszüntetni a szobai árvizet. Úgyhogy amikor másodszor is csőtörés történt aznap (kétszer nem csap ugyanoda villám, na persze…), már tudtuk hol és hogyan kell elzárni a csapot. Még ekkor is gondot okozott, láthatóan az önkénteseink nem voltak olyan erősek vagy ügyesek, mint a két fiú, akik korábban elzárták. Végül persze sikerült, és ekkor már csak mi, az önkéntesek takarítottuk el a vizet is. Tökéletes tanulási folyamat: először megmutatták, hogyan csináljuk, másodszor pedig már az önkéntescsapatnak egyedül, a gyerekek segítsége nélkül kellett megoldania a feladatot. (Az pedig mindebben a legjobb volt, ahogy csillogott a srácok szeme, amikor látták, hogy valamit most ők mutathatnak végre.)

A 2017/2018-as táborokban a logisztika lesz a fő terület, amivel foglalkozni fogok, és ezért nagyon hálás vagyok, mert az ilyen jellegű feladatok során találkoztam azokkal az emberekkel, akiket az egész Tarisznya Táboros működésem során a legizgalmasabb és legtiszteletreméltóbb új ismerőseimnek gondolok. Két olyan embert ismertem meg, akik az életüket, a munkájukat, és láthatólag minden erőforrásukat arra használják, hogy közösséget formáljanak a faluban, és annak a közösségnek elfoglaltságot – célokat, kilátásokat és szórakozást – adjanak. Természetesen a legtöbben, akikkel a munkánk során találkozunk, nagyon segítőkészek, legyen szó a könyvtár kölcsönadásáról, a kirándulásunk megszervezéséről, vagy az önkéntesek utaztatásáról. De az, hogy Emil, Lácacséke alpolgármestere gyalog megy mindenhová, hogy beszélgethessen a falubeliekkel, és kerül egyet a sétája során, hogy felszedhesse a szemetet az útról; vagy ahogy Bandi, Litke közösségi életének megszervezője még éjszaka is a falu utcáin járőrözik, hogy ne zavarja a hangos zene az alvókat – na ez az az életszemlélet, amit a leginkább szeretnék megtanulni.

One thought on “Mit kaptam – Lilla

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *