News

Látogattunk Magyarbánhegyesen – Bubu írása

November 24-től 26-ig egy feledhetetlen hétvégét töltöttünk Magyarbánhegyesen a Tarisznya Táboros csapat tíz tagjával és persze az ottani gyerekekkel. Az eseményt mindenki élvezte, szó szerint minden perce izgalmas volt.

Ezen izgalmak már az utazáskor elkezdődtek. A csapatunk két csoportban indult: Tibi, Kriszta, Csilla és a két Orsi már délután elindultak, hogy a szállást idejében elfoglalják; Domi, Gigi, Niki, Juli és én viszont csak késő estére értünk oda. Az út – számomra legalábbis – elég parásan telt, minden pillanatban attól tartottam, hogy lekéssük a csatlakozást, és egész éjszakára egy ismeretlen faluban maradunk. Szerencsére erre nem került sor; hanem ami az utolsó átszálláskor történt, arra nem számítottam. Amikor felszálltunk, a vonatban mindenfelé fekvő embereket és összevissza dobált szatyrokat láttunk. Inkább éreztem magam egy hajléktalanszállóban, mint egy vonatban, és kicsit tartottam attól, hogy ezzel a szedettvetett, nem túl bizalomgerjesztő társasággal kell együtt utazni. Aztán egy kiabálás keretében megtörtént a varázslat. Kiderült, hogy a társaság valójában nem más, mint Tibiék csapata, akik valóban lekésték a csatlakozást, és elhatározták, hogy kicsit meglepnek minket. Nos, ez sikerült. Az út ezután jó hangulatban telt végig.

A tervezett videokészítős programunkat sajnos nem sikerült kivitelezni. Ennek oka, hogy a szombati napon viszonylag kevés gyerekkel tudtunk foglalkozni, nem nagyon jöttek el a látogatásunkra. De a beszélgetés és az okostelefon nagy úr, vasárnapra a létszámunk megháromszorozódott. Aznap viszont az időjárás tréfált meg minket (nem volt jó poén), a latyakos-esős idő nem tette lehetővé a szabadtéri foglalkozást.

A szombat délelőtt klasszikus ismerkedős játékokkal telt, az országvárosozást is szerették a gyerekek, de a gyilkosos játék volt mindenki kedvence. Páran megpróbálták az orruknál fogva vezetni a csapatot és komolyan felépített stratégiával kialakítani a győzelmet, aminek a következménye az lett, hogy a további fordulókban ezek a játékosok számíthattak a korai búcsúra.

A délután során már kreatívabb játékokat kerültek elő, nekem a személyes kedvencem Gigi fényképezős játéka volt. Párokban mozogva egyik játékos a fényképezőgép, akinek a szeme csukva van, és a másik úgy próbál fényképet csinálni, hogy beállítja a gépet valahova, és amikor úgy érzi, kész egy pillanatra kinyitja a vak játékos a szemét, majd elmondja mit látott, és kiderül, hogy mennyire van összhangban az első játékos által elképzelt kép azzal, amit a gép látott. A másik kedvencem egy mozgó szoborcsoportos történetjátszós játék, ahol minden csapatnak minimális mozgással kellett egy történetet előadnia. A szüléstől kezdve a görög mitológián keresztül egészen a Rómeó és Júliáig kreatívabbnál kreatívabb előadások születtek.

Másnapra a rossz idő miatt maradtak a benti játékok, de az unatkozás szóba sem jöhetett. A gyilkosozást megunni nem lehetett, de most több mozgásos, ügyességi játék is a repertoárba került, meg kérdéseket válaszoltunk meg egymásnak. A gyerekeket és minket is komoly dilemma elé állított, amikor azt kellett megválaszolni, hogy “ha kívánhatnál valamit, amit minden ember megél, mi lenne az”, vagy, hogy „milyen szuperképességet választanál magadnak”.

A legvégére nagy búslakodás közepette búcsúztunk, de legbelül elégedettek voltunk, hiszen a vonatok, a kezdeti alacsony létszám, a rossz idő és a kenyérhiány sem akadályozott meg minket abban, hogy egy remek hétvégét tartsunk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *